Totális fordulat Németországban, Scholz hátat fordított Ukrajnának?
Olaf Scholz német kancellár megakadályozta egy Ukrajna számára szánt, további 3 milliárd eurós fegyversegély-csomagra vonatkozó javaslat elfogadását.
Nem csak Németország szempontjából fontos, hogy a német politikai spektrumnak legyen egy valóban konzervatív szeglete, hanem Közép-Európa, így Magyarország számára is, hiszen Bajorország az a legnyugatabbi pontja Európának, ahol még megértenek bennünket.
„Ezzel el is érkeztünk Seefoher menekültügyben tanúsított kemény kiállásához. A bajor miniszterelnök ugyan már 2008 óta hivatalban van, ám azóta nem sikerült kilépnie Edmund Stoiber árnyékából. Még az idei politische Aschermittwochon (a CSU szokásos politikai rendezvénye minden év hamvazószerdáján) is Stoiber kapta a párttagság részéről a legnagyobb tapsot és ő volt a legmeggyőzőbb felszólaló (nem véletlenül hívják őt CSU-s körökben a mai napig Mr. Aschermittwochnak). Seehofernek tehát találnia kellett egy politikai ügyet, mellyel meg tudja mutatni, hogy ő is részese, sőt vezetője tud lenni annak a bajor kivételességnek és keményvonalas politikának, amit a CSU-szavazók Straußtól vagy éppen Stoibertől már megszokhattak. A bevándorlási krízishelyzet pedig kapóra jött e tekintetben. Meg is látszik ez Seehofer népszerűségén, országos szinten is tudta növelni tetszési indexét.